Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: A római kori amphorák

A Mátyás Király Múzeum három amphora töredéket tart nyilván, amelyek a Visegrád-lepencei, 2–3. századi római település részben földbe mélyített házaiból kerültek elő. A hengeres, bordázott nyaktöredék, a több darabból összeillesztett, másodlagosan égett oldaltöredék és a csőszerű, egyenes aljú talp a Földközi-tenger keleti partvidékén gyártott formákhoz köthető, így a készítés helyét több ezer kilométer választja el megtalálásuk helyétől. Vajon miért és hogyan kerülhettek a Dunakanyarba ezek az edények?

Az amphora kifejezés görög eredetű, kétfülű edényt jelent. Alapanyaga agyag, mégis jelentősen különbözik a többi kerámiafajtától: a többször használatos főző, tálaló vagy tárolóedényektől. Az amphorákat elsősorban tengeri szállításnál használták, formáit az anyagmozgatás szempontjai, valamint a hajók rakterének mind jobb kihasználása alakította ki: nagy méretűek, vastag falúak voltak, a legtöbb típusa önállóan nem állt meg a talpán, csak homokba ágyazva. Nem maga az edény, hanem a benne szállított áru hordozott értéket: a bor, az olívaolaj, a gyümölcs és a halszósz, amit Hispániában, Itáliában, az Égeikumban, a Kelet-Mediterrán partvidéken vagy Észak-Afrikában termeltek. Általában már az edény formája is utalt a tartalmára, de a szállításhoz kapcsolódó többi információt gyakran az edény felületén található bélyegzések, feliratok tartalmazták (hol készült, mekkora az edény űrmértéke, mennyi a benne tárolt áru súlya, hogyan tartósították, stb.). Az amphorák gyártóhelyei a benne szállított árut termelő nagybirtokok és vízi utak közelében helyezkedtek el, minimalizálva a szárazföldi utaztatást. Az edényeket csak egyszer használták, a kiürülés után nem vitték vissza „újratölteni”, hanem összetörték őket és a szemétre kerültek. (Így jött létre Rómában a 35 m magas Monte Testaccio, amely csak amphoratöredékekből áll.) Néha előfordult, hogy a töredékek egy részét hasznosították, például kemencék sütőfelületének kialakításakor – a hőtartás növelése céljából – az alapozásba tették.

Pannoniában a katonai táborokban és közigazgatási központokban kiemelkedő az amphora-leletek száma, ami arra utal, hogy a bennük érkező déli borokat, halszószt, stb. a római katonaság és a felsőbb hivatalnokréteg fogyasztotta, a helyi lakosság étrendjének nem volt szerves része. A római hódítás kezdetétől az Antoninus-korig (Kr. u. 192-ig) érkeztek nagy mennyiségben az amphorában szállított mediterrán készítmények, a Severus-korban (Kr. u. 193–235) már jóval kisebb volt a behozataluk. Ennek oka, hogy ekkor már előnyben részesítették a közelebbi (provincián belüli) beszerzési forrásokat és a könnyebben mozgatható kiszerelést. A pannoniai import legnagyobb részét a katonaság ellátására szánt bor tette ki, amit feltehetően az egyre inkább fellendülő helyi bortermeléssel egészítettek ki. Ezt támasztja alá az utóbbi években Aquincum környékén feltárt, szőlőtermesztéssel foglalkozó villagazdaságok sora is.

Visegrád-Lepencén a Pannoniában leggyakoribb, Kapitän II. típusú amphora töredéke is napvilágra került, ami arra utal, hogy a Severus-korban égeikumi bort szállítottak a Dunakanyarba. Ez azért különleges, mert a 2–3000 kilométer távolságról, tengeri (Adriai-tenger vagy Fekete-tenger) és folyami (Duna) úton érkező áru biztosan drágább volt, mint az 50–100 km-es körzetből már biztosan beszerezhető helyi borok. Ez feltételezi fizetőképes kereslet jelenlétét a térségben. Lepencén – a feltárt település és temetőrészlet sírjai alapján – katonasághoz köthető, de nem túl tehetős lakosság élt. Jelenlegi tudásunk szerint katonai tábor nem, csak őrtornyok voltak a Dunabogdány és Esztergom közötti limes-szakaszon. Az itt élők anyagi körülményeit jelzi, hogy bár mintegy ezer terra sigillata töredék került elő a feltárások során, de a pénzforgalomban nagy szerepe volt a kis vásárlóértékű bronzpénzeknek és „szükségpénzeknek” (limesfalsa). Az amphorák és a bennük érkező Földközi-tengeri importáru valószínűleg nem rendszeres szállítmány volt, hanem egy-egy alkalomhoz kötődő vásárláshoz vagy ajándékozáshoz köthető.

Boruzs Katalin

régész

Rajz: Molnár Éva

Ajánlott irodalom:

Havas Zoltán: Aquincum szőlői. Ókor 2008/3. 98–100.

Havas Zoltán: Új adalékok a római kori szőlőműveléshez Aquincum környékén. Budapest régiségei XLIV (2011) 183–197.

Hárshegyi Piroska: Kereskedők Sallában 2.: Amphora. Zalalövő öröksége – Hereditas Sallensis 4. Zalalövő 2006. 3–40.

Magyar-Hárshegyi, Piroska: The trade of Pannonia in the light of amphorae (1st – 4th century AD) DissArch Ser. 3. No. 4 (2016) 427–438. http://dissarch.elte.hu/index.php/dissarch/article/view/301/267 (utolsó letöltés: 2021.03.29.)

« A visegrádi palota kútjai és vízvezetéke

Pályázati felhívás Emlékérme automata bérlete és üzemeltetése tárgyában »