Visegrád központjában, a Rév utcábanálló Áprily Lajos Általános Iskola épülete a 14. század óta jelentős átalakításokkal szinte folyamatos használatban van: a késő középkorban lakóház, majd a 17-18. század fordulójától templom, az 1780-as évek végétől pedig máig iskola. Közvetlen környezete és udvara régóta nyilvántartott régészeti lelőhely; az 1950-es évektől napjainkig folyó feltárások, leletmentések alapján ismert, hogy ez a terület a késő középkori Visegrád egyik központi, sűrűn lakott és beépült része volt.

A mécsesek – vagy olajlámpások – a római kor egyik legjellegzetesebb, mindennapi használatra szolgáló tárgyai. Többségük agyagból készült, jóval kevesebb a drágább, nehezebben elkészíthető, fém alapanyagú.

A Gabcikovo–Nagymaros (visegrádi) vízlépcső építését megelőző régészeti leletmentések során 1986-87-ben Visegrád–Lepencén folytatódó kutatások során került felszínre egy agyagidol.

Az albarellók hengeres testű, mázzal bevont kerámia patikaedények, tégelyek voltak, bennük gyógynövényeket, orvosságokat, kenőcsöket tartottak.

A keresztény közösségek működése Pannoniában is Nagy Konstantin rendeletét (milánói ediktum, 313) követően vált legálissá. A 4. század folyamán kiépült, a római közigazgatási egységekhez kötődő egyházszervezet, a tartomány jelentősebb városaiban – Sirmium, Aquincum, Savaria, Sopianae – létrejöttek a püspökségek.

A középkori Visegrád város területén az 1950-es évektől kisebb-nagyobb megszakításokkal napjainkig folyó ásatások sok esetben igen egyedi leleteket is a napvilágra hoztak. Kiemelkedő jelentőségű leletanyag ismert a királyi palota és a mellette fekvő ferences kolostor körzete mellett a mai városközpontból, a Rév utca és a Fő utca által határolt telkekről is.

Visegrád vára a 16. században stratégiai jelentőségű erősség volt. Annak ellenére, hogy a kor hadászati követelményei szerint ekkor már elavultnak tekinthető, egyike volt a Buda előterét biztosító váraknak, a Bécs és Buda közti folyami útvonalat ellenőrző felső-dunai védelmi lánc egyik elemeként.