A visegrádi ferences kolostor külső udvarán a 2008-ban itt folytatott ásatások során (három csákányütést leszámítva) egy épségben maradt, sárgás anyagú, előlapján zöld mázas kályhacsempe került elő.
1342. július 21-én, öt nappal apja halála után királlyá koronázták. I. Anjou Nagy Lajost. A hatalom átvétele teljesen zökkenőmentesen sikerült, s bizony ez is lehet sorsdöntő, hiszen az Árpád-ház kihalásától a Mohácsi csatáig eltelt 225 év során nem ez volt jellemző.
2006-ban a visegrádi királyi palota emésztőjéből – sok más különleges lelet mellett – egy majdnem épen maradt, vadászjelenetet ábrázoló Anjou-kori kályhacsempe is napvilágra került. A csempe felbukkanása a Mátyás-kori rétegben azért okozott meglepetést, mert a vele egykorú kályhákat már a 14. század folyamán elbontották, és töredékeik korábbi rétegekből szoktak előkerülni.
A régészeti ásatások során előbukkanó tárgyi emlékanyag feldolgozásának és bemutatásának egyik alapvető állomása a leletek restaurálása. A több száz évig földben nyugvó tárgyak tisztítása, konzerválása, újjáépítése a múzeumi tárgyrestaurátor feladata, aki állagmegóvási munkálatokkal késlelteti a romlási, korhadási folyamatokat, rekonstruálással pedig kísérletet tesz a műtárgyak eredeti állapotainak visszaállítására.
A Mátyás Király Múzeum gyűjteményében lévő római kori kőfaragványok egy igen érdekes tárgycsoportot alkotnak. A kőbányai és lepencei késő római őrtornyok építési tábláinak kivételével készítésük az ábrázolt motívumok és a felirataik alapján a 2. század közepe és a 3. század közepe közötti időszakra tehető.
568-ban egy addig ismeretlen eurázsiai steppei nép, az avarok hódították a Kárpát- medencét, addigi történelme során először egyesítve egy állam uralma alatt a térséget. Baján kagán vezetésével az avar birodalom Közép-Kelet Európa félelmetes hatalma lett, veszélyt jelentve a környező népekre, elsősorban a Bizánci Birodalomra, amely ellen több mint 50 évig vezettek zsákmányszerző hadjáratokat.
Visegrád központjában, a Rév utcábanálló Áprily Lajos Általános Iskola épülete a 14. század óta jelentős átalakításokkal szinte folyamatos használatban van: a késő középkorban lakóház, majd a 17-18. század fordulójától templom, az 1780-as évek végétől pedig máig iskola. Közvetlen környezete és udvara régóta nyilvántartott régészeti lelőhely; az 1950-es évektől napjainkig folyó feltárások, leletmentések alapján ismert, hogy ez a terület a késő középkori Visegrád egyik központi, sűrűn lakott és beépült része volt.
100 éve halt meg a régi Visegrád egyik figyelemre méltó, de igen kevéssé ismert személyisége, Kanyurszky György római katolikus pap, orientalista, egyetemi tanár (1853. március 10., Nemesmilitics, Bács-Bodrog vm.- 1920. május 23. Visegrád).
A mécsesek – vagy olajlámpások – a római kor egyik legjellegzetesebb, mindennapi használatra szolgáló tárgyai. Többségük agyagból készült, jóval kevesebb a drágább, nehezebben elkészíthető, fém alapanyagú.
A Gabcikovo–Nagymaros (visegrádi) vízlépcső építését megelőző régészeti leletmentések során 1986-87-ben Visegrád–Lepencén folytatódó kutatások során került felszínre egy agyagidol.
