Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Arcos pohár csörgő karikákkal a fülén

1981-ben a visegrádi római katolikus templom előtt, a Fő utcai csatornaásáshoz kapcsolódó kutatás közben egy különleges pohár került elő. A 11 cm magas, 10,3 cm átmérőjű, igen finom, vékony falú, hófehér agyagból formált pohárkát kívül-belül zöld máz borítja, néhol barnás színű megfolyásokkal.

Készítésekor a pohárka két lépcsővel tagolt talpkarimát és rövid szárat kapott, függőleges szájperemét pedig egy pálcika segítségével behúzva ötkaréjosra formálták, amely felülről ötszirmú virágra hasonlít. A legkülönlegesebb azonban a pohártest díszítése, amelyen egymással átellenben – Janus-arcszerűen – két férfiarcot mintáztak meg. Plusz agyagból formázták meg az orrot, hajat, szemöldököt, szakállat, a szemeket pedig mandula alakú bekarcolásokkal és kerek szembogarakkal érzékeltették. A szőrzetet párhuzamos bevágásokkal tették láthatóvá. A két arc nem egyforma: az egyik férfi körszakállas, és haja félkörívben keretezi a homlokát, a másik arcában hangsúlyos a két szemöldök íve, és szakálla öt ágba van fésülve. Különlegesek a két arcot egymástól elválasztó fülek is: a perem alatt egy-egy agyaghurkából gyúrt fület tapasztottak fel, de még a fülek felillesztése előtt egy-egy tömör agyag karikát húztak át rajtuk. Ezek a karikák szabadon forognak, mozognak, a pohár mozdításakor az edényfalhoz ütődve csörgő hangot hallatnak.

A pohárka egyedi lelet a hazai régészeti anyagban, ritka importáru. Az ilyen típusú arcos poharak készítési helye a német kutatás megállapítása szerint a szászországi Hildesheim közelében fekvő Coppengravéban volt. Itt fehér anyagú, zöld mázas, illetve redukált égetésű, szürke, mázatlan poharakat egyaránt gyártottak, amelyeket átellenes oldalukon két arc – általában egy férfi és egy női díszített. A poharak másik jellegzetessége a karika alakú fülek, amelyeken további agyag karika fityeghetett. A talpas poharak négy- vagy ötkaréjosra alakított szájperemmel készültek. A poharak a XII-XIV. század folyamán elsősorban Németország középső területein terjedtek el, de Dániában és Dél-Svédországban is találtak ilyen darabokat. A dán és svéd leletek a XIV. század második felére keltezhetőek. Magyarországhoz legközelebb a morvaországi Brünnből került elő még 1899-ben egy szürke, redukált égetésű talpas pohár magas szárral, egy férfi és egy női arccal, négykaréjos peremmel. Ezt a poharat 1400 körülre keltezik. A brünni poharat a cseh kutatás – valószínűleg a férfi és női arc miatt – menyegzői pohárnak vélte. A visegrádi pohárhoz mind arányaiban, mind részletformáiban (arcok megformálása, ötkaréjos perem, talpkiképzés) mégis inkább egy augsburgi szürke, mázatlan példány áll a legközelebb, ezt szintén a műhely egy késői termékének tartják, és 1400 tájára keltezik. A visegrádi pohárka azonban még ennél a darabnál is mívesebb, színvonalasabb kialakítású mind az arcok megformálásában, mind mázas kivitelében. Jelenlegi ismereteink szerint ez a pohár lenne a szászországi műhely kései korszakának legtávolabbra és legkeletebbre elvetődött portékája – akár kereskedelmi árucikként, akár egy személy használati tárgyaként jutott is el a középkori Visegrád városába.