Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Amazont ábrázoló sarokkő

A Mátyás Király Múzeum gyűjteményében lévő római kori kőfaragványok egy igen érdekes tárgycsoportot alkotnak. A kőbányai és lepencei késő római őrtornyok építési tábláinak kivételével készítésük az ábrázolt motívumok és a felirataik alapján a 2. század közepe és a 3. század közepe közötti időszakra tehető. Nem eredeti felhasználási helyükről, hanem késő római és középkori épületek falazatából vagy középkori temetők területéről kerültek napvilágra. A jelenleg mintegy 50 darabból álló együttest isteneknek szentelt oltárok, elhunytak tiszteletére állított síremlékek, valamint különböző épületelemek töredékei alkotják.

Az amazont ábrázoló, római kori kőfaragvány 130 évvel ezelőtt, 1890-ben került napvilágra a Várkertben (a mai Visegrád külterületén), ahol a helyi gazdák szőlőt telepítettek. A tereprendezéskor talált falmaradványok bejelentését követő napokban Czobor Béla vezetésével rövid ásatás vette kezdetét. Ekkor a gótikus faragványok, falfestménytöredékek és a középkori sírok mellett néhány római emlék is felhívta magára a figyelmet. A Budapesti Hírlap 1890 májusában még azt írta, hogy a Mátyás-kori főúri paloták egyikét rejti a föld, de a későbbi kutatások során fény derült arra, hogy a 11. században alapított Szent András monostor romjait találták meg. A nagyméretű (119 x 45 x 36 cm), hasáb alakú, egyik oldalán levéllel, másikon fegyveres alakkal díszített faragvány minden bizonnyal másodlagos felhasználás során, építőanyagként került a monostor területére. Hasonló gyakorlatot figyelt meg Schulek Frigyes is az 1870-es évek óta folyó alsóvári ásatások során. A szépen megmunkált faragványok sokszor a telektulajdonosok házába, kertjébe kerültek díszítőelemnek. Az amazont ábrázoló sarokkövet előkerülését követően a plébánia kertjében állították fel (itt fotózta le az 1930-as években Schulek János), csak 1951-ben került be a Mátyás Király Múzeumba.

A kőpillér keskenyebb oldalát díszítő borostyáninda és –levél a 2–3. században igen népszerű motívum volt, Bacchushoz, a bor és a mámor istenéhez kapcsolható; síremlékeken a halál utáni élet gondtalanságára utal. A sarokkő másik oldalán szemben álló, kettős tunikát, csizmát viselő, baljában félhold vagy pelta alakú pajzsot, jobbjában kettős bárdot tartó nőt, vagyis egy amazont ábrázoltak. A mitológia szerint az amazonok Arész görög hadisten és Otréré nimfa lányai voltak, gyönyörűek, de vad harcosok, akik több alkalommal, pl. a trójai háborúban is összecsaptak a görögökkel. Kezdetben dór fegyverekkel, majd szkíta ruhában és lovas-íjász fegyverzetben ábrázolták őket, a római korban ujjatlan, térd fölé érő ruhában, pelta alakú pajzzsal (ú.n. amazonpajzzsal) és kétélű bárddal vagy karddal jelentek meg. A görög-római képzőművészet kedvelt témája volt a mozgalmas amazonomakhia (amazonharc) bemutatása, mozaikokon, festményeken, szarkofágokon is gyakran találkozhatunk velük, de sarokköveken ritkán láthatók. A sarokkövek legkedveltebb ábrázolásai: az ifjú Attis (a halál utáni megújuló élet szimbóluma) és a búsuló genius lefelé fordított fáklyával (védőszellem a halál, elmúlás jelképével) – éppen ezért különleges a magányos amazon.

Magyarország területén a rómaiak voltak az elsők, akik kőből faragott síremlékeket készítettek elhunyt rokonaik tiszteletére. A polgári lakosság, a katonaság és az őslakosság is állított ilyen emlékeket a 2. század elejétől. A településekről kivezető utak mentén elhelyezkedő temetőkben egyszerű feliratos táblák (sztélék), több elemből álló sírépítmények (aedicula), sírládák (szarkofágok), árokkal kerített vagy kőkerítéses kertek (area maceria cincta) is álltak. Ez utóbbiak közé tartozik a visegrádi sarokkő. A sírkert általában egy családhoz köthető, több temetkezést is rejthetett a terület, de lehetett akár egyetlen személy temetkező helye is. Területük igen változatos méretű volt: a 2×2 méterestől a 16×16 méteresig terjedhetett. A sarkokon egy tömbből faragott pilléreket (sarokköveket) helyeztek el, közöttük díszített kőlapok vagy egyszerű fal állt. Az előoldalon kapott helyet az elhunyt nevét megörökítő feliratos tábla, a kertben padok, szobrok, kisebb építmények is állhattak. Az egyik óbudai sírfelirat szerint T. Flavius Magnus centurio (száz fős csapat parancsnoka) síremléke 15 és fél ezer sestertiusba került, ami arra utal, hogy tekintélyes vagyonnal kellett rendelkeznie. (Ebben az időben kb. 20.000 sestertius volt a centuriók éves fizetése, míg a közlegényeké 1200 sestertius körül mozgott.) Nem véletlen, hogy nagyobb városok vagy katonai táborok, pl. Aquincum (Óbuda), Brigetio (Szőny), Intercisa (Dunaújváros) közelében találhatunk ilyen kőemlékeket. Jelenlegi ismereteink szerint Visegrádon erre a korszakra (2–3. századra) datálható település a Lepence-patak partján húzódott, közelében feküdt a temetője is. Az 1980-as években feltárt temetkezőhelyen földbe ásott, agyaggal kitapasztott falú sírgödrökben helyezték el az elhunytak hamvait, melléjük egyszerű használati tárgyak kerültek. Sírkertre vagy más, a földfelszínen álló síremlékre utaló nyomok nem kerültek elő. Úgy tűnik, hogy a lakosság itt nem rendelkezett olyan anyagi bázissal, ami kőből faragott emlékek állításához szükséges lett volna. Éppen ezért feltehető, hogy a sarokkő nem helyben, hanem egy nagyobb város körzetében lehetett felállítva, talán a viszonylag közeli Aquincum egyik temetőjében. Az amazont ábrázoló sarokkő a 4. században kerülhetett Visegrádra építőanyagként, amikor a késő római határvédelmi rendszer megerősítésekor új erődöket emeltek (Sibrik-domb és Gizellamajor). Ezekhez nemcsak a helyi kőanyagot (andezit) használták fel, hanem a régi, elhagyott temetők mészköveit is.

Boruzs Katalin

régész

Fotó: Schulek János, Kárász József.

Grafika, rekonstrukció: Drazen Tomic, Németh Ádám, Christine Ertel

Ajánlott irodalom:

Beszédes József: Auxiliáris lovaskatona sírkertbe foglalt, kora császárkori hamvasztásos sírja Nagytétényből. In: Bíró Sz. – Vámos P. (szerk.): Fiatal római koros kutatók II. konferenciakötete. Győr 2012. 327–360.

Beszédes József: Római kori sírépítmény a Rupp-hegyről. Ókor 2010/2, 69–73.

Boruzs Katalin: Római kőfaragványok a Mátyás Király Múzeum gyűjteményében. Studia Comitatensia 35 (2017) 137–152.

Buzás Gergely – Eszes Bernadett: XI. századi görög monostor Visegrádon. Archeologia – Altum Castrum Online 2012. (https://archeologia.hu/content/archeologia/34/buz-is-eszesxi-sz-izadi-g-ar-ag-monostor-visegr-idon.pdf)

Erdélyi Gizella: A római kőfaragás és kőszobrászat Magyarországon. Bp. 1974.

Gróf Péter – Gróh Dániel – Mráv Zsolt: Sírépítményelemből átalakított küszöbkő a Visegrád-gizellamajori későrómai erődből. Folia Archaelogica 49-50 (2001-2002) 247–261.

« Múzeumok Éjszakája Visegrádon!

Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Középkori kályhacsempék restaurálása »