<>

Üdvözöljük a királyi palotában

Bővebben

Élmény a csoport minden tagjának

Bővebben

Program az egész családnak

Bővebben

A tökéletes helyszín

Bővebben

Műtárgyak a Mátyás Király Múzeum gyűjteményéből: Vadászjelenetes Anjou-kori kályhacsempe

Categories: Aktualitások,Cikkek

2006-ban a visegrádi királyi palota emésztőjéből – sok más különleges lelet mellett – egy majdnem épen maradt, vadászjelenetet ábrázoló Anjou-kori kályhacsempe is napvilágra került. A csempe felbukkanása a Mátyás-kori rétegben azért okozott meglepetést, mert a vele egykorú kályhákat már a 14. század folyamán elbontották, és töredékeik korábbi rétegekből szoktak előkerülni. Ezzel a kályhacsempével azonban az történhetett, hogy az eredeti kályha szétbontása során épen maradt, így félretehették, hogy később, az 1420-30-as években egy Zsigmond-kori kályhába újra beépíthessék. Így lehetséges, hogy csak e második kályha lebontásakor dobták szemétre ezt a darabot.

A barna mázzal bevont kályhacsempén egy korabeli vadászat egyik jelenetét, részletét ábrázolták. A csempe bal oldalán egy görbe botra támaszkodó, csizmát, szűk nadrágot és gombsorral díszített ujjú zekét, övébe tűzve tőrt és fején magas kalapot viselő hajtó áll, és éppen veretekkel kivert szíjú vadászkürtjébe fúj. A hajtó karján átfűzött pórázt egy elrugaszkodni készülő vadászkopó feszíti meg, míg a másik, szabadon engedett kopó előreszaladt, követve a vad nyomát. A két kopó között görbe törzsű tölgyfa magasodik, rajta méretes makkok teremnek, s ágain négy madárka ül.

A 14. században a magyar királyi udvarban jelentek meg első kályhák, és egészen a 16. század közepéig a királyi udvar meghatározó szerepet játszott a fűtőberendezés elterjesztésében, az újabb divatok, stílusirányzatok átvételében és népszerűsítésében.

Az első magyarországi kályhák nyomát az 1323-ban Visegrádra költöző I. Károly király udvarából ismerjük. Ezek természetesen egyszerűbb szemes kályhák voltak. A fűtőberendezés tapasztott agyagfalába kerámia szemeket építettek be – ezáltal megnövekedett a fűtőfelület, és a kályha több meleget tudott leadni. Károly fia, I. Lajos király idejében már csempékből épített, gazdagon tagolt, attraktív kialakítású kályhákkal is találkozhatunk. A kályhákat készítő mesterek kiérlelt szaktudással érkeztek nyugatról, a Duna völgye felől, – feltehetően Ausztria területéről – és tevékenységük nyomán több kályha is fűtötte a királyi paloták és várak reprezentációs vagy magánhasználatú helyiségeit. Idővel több – stílusban és technikai kivitelben is eltérő – műhely készített kályhákat a király és az udvari divatot követő uralkodó elit számára. A visegrádi palota kályhái követendő mintául szolgáltak ebben az időszakban.

Az első csempés kályhát Visegrádon még az 1340-es években, Nagy Lajos uralkodásának kezdetén állíthatták fel. A fűtőberendezés alsó részét 20 x 20 cm-es négyzetes csempék alkották, rajtuk a középkori udvari kultúrához kapcsolódó jeleneteket ábrázoltak: például a fiait saját vérével tápláló pelikánt, az önfeláldozás allegóriáját. A többi csempéből csak töredékek maradtak fenn, ezek között találkozhatunk lovas alakos csempével (talán solymász lehetett?), csőrében gyűrűt tartó repülő hollóval, copfos lányalakkal. A kályha felső részén mintás agyagsávokkal keretezett fülkék sorakoztak, a belsejükben kézzel egyedileg formázott, divatos udvari viseletű szobrok sorakoztak. A testtöredékek mellett fennmaradt egy kürtöt fogó kéz is, egy másik fülke alján pedig láthatóak a főalak mellett álló négylábú állat mancsai is. A kályhák tetejét gombbal díszített oromcsempék sora és a kupolába épített hagymaszemek zárták le. (A kályha elméleti rekonstrukcióját Sabján Tibor készítette el 1998-ban.) A műhely több kályhát is készített a visegrádi palotába, közülük két kályha alapozása is napvilágra került az ásatások során.

A királyi udvar 1347-ben Budára költözött, mivel az uralkodó a következő években Itáliába vezetett hadjáratokat. A kályhásműhely ezért a budai palotába is készített kályhát. Ez azonban nagyobb, robosztusabb felépítésű lett a visegrádinál, s ezért a kályha alsó részéhez a csempéket nem a Visegrádon használt negatívokkal gyártották, hanem új, nagyobb negatívokat faragtattak. A 27 x 27 cm-es négyzetes csempék vadászjeleneteket ábrázoltak.

Az udvar végül 1355-ben költözött vissza Visegrádra, ahol ekkorra már újabb épületeket is emeltek. Az új épületekbe már egy másik műhely készített fűtőberendezéseket úgy, hogy a Budán már álló kályha csempéiről másolatokat vett le, s ezeket használta fel. Mivel a másolatok negatívjait, sőt az ezzel készített csempéket is ki kellett égetni, az elkészült darabok kétszer is zsugorodtak az eredetihez képest, s lenyomatuk is elmosódottabb lett. A műhelyt azonban szerencsére több helyen is foglalkoztatták, Budán, Visegrádon, sőt az esztergomi érseki palotában is állítottak fel kályhát.

Ha összevetjük az Anjou-kori I. és II. műhely csempéinek különböző lelőhelyeken fennmaradt darabjait, láthatjuk, hogy a királyi vadászat jelenetei elevenednek meg rajtuk.  Úgy tűnik egyes csempék tematikailag is összefüggenek. A visegrádi vadászjelenet a hajtóval, kopókkal és a fával befejezetlennek tűnik, akárcsak a fa és a koronás oroszlán kettőse. Egymás mellé rakva őket azonban mintha egy vadat üldöző jelenetet látnánk két csempén elbeszélve – akár egy templomi freskó sorozaton. Az Esztergomban fennmaradt solymászos csempe is jól illeszkedik ebbe a tematikába, s ismerünk még Budáról és Visegrádról néhány további vadászjelenetes csempe töredéket is.

Egy a sorozathoz tartozó másik csempe témáját hagyományosan Sámson és az oroszlán harcának, a hatalom és erő szimbólumának tartják. Az ószövetségi Bírák könyve szerint Sámson a puszta kezével szakította ketté az ordító oroszlánt. A jelenet ábrázolása igen népszerű volt a középkorban, évszázadokon át, egészen a 16. század végéig gyakran fellelhető kályhacsempéken is. A szóban forgó Nagy Lajos-kori csempénél azonban megfigyelhető, hogy mind a férfialaknak, mind az oroszlánnak koronája van, s ez egyetlen más hasonló témájú ábrázoláson sem látható. A koronás oroszlán egyébként a sorozat egy másik csempéjén is megjelenik, mögötte az erdőt jelképező fa látható, s azon túl a másik csempén ábrázolt üldözői. Ezért lehetséges, hogy a „Sámsonos – oroszlános” csempe is a vadászat képsorába illeszkedett, s rajta a vadászat utolsó jelenete, a királyi vad elejtése látható.

Kocsis Edit

MNM Mátyás Király Múzeum

Ajánlott irodalom

Kocsis Edit: A királyi palota kályhái. In: A visegrádi királyi palota. Szerk: Buzás Gergely – Orosz Krisztina. Budapest, 2010. 363-377.

Restaurátor: Grósz Zsuzsanna

Rajz: Boldizsár Péter

Rekonstrukció: Sabján Tibor

«